Hogyan tanulhatod meg kontrollálni a tested működését?

Képzeld el, hogy a tested egy jól felépített szuperszámítógép, de a képernyő ki van kapcsolva. Érzed, hogy zúg a gép, hallod a ventilátort, de nem tudod, hogy mi fut a háttérben. Ez eleinte nyugtató is lehet, hiszen ha “nem tudok róla, akkor nincs baj”, ez viszont hosszú távon kiszolgáltatottságot okoz stresszel szemben. A biofeedback egy viszonylag új tudományos módszer Magyarországon és nem tesz mást, mint bekapcsolja a monitort, vagyis adatokat ad neked ott, ahol eddig nem tudtad, hogy mi történik pontosan, vagy csupán megérzéseid voltak.

Mit jelent a biofeedback módszer a gyakorlatban?

A biofeedback egy tudományos alapokon nyugvó pszichofiziológiai módszer, a lényege pedig, hogy a szervezet akaratlan (autonóm) működéseit tudatosítja és kontrollálja. A bio (élettani) és feedback (visszajelzés) szavakból tevődik össze, vagyis különböző élettani folyamatokról kaphatunk visszajelzést (ilyen pl. az agyműködés, légzés, pulzus, izomfeszültség, hőmérséklet, stb.), amiket egy tanulási folyamatban fel tudunk használni. Ennek célja pedig, hogy megtanítsuk az idegrendszerünket ideálisan működni – vagyis se nem alul, se nem felülműködni.

Ezeket az élettani folyamatokat egy biofeedback tréning során különböző eszközökkel mérhetjük és megtanulhatjuk őketszabályozni. Ezek az eszközök nem invazívak, azaz nem járnak fájdalommal, sérüléssel, beavatkozással. Eközben pedig fontos élettani paramétereinkről kaphatunk információt, mint például az

• Elektrodermális aktivitás (EDA): A bőr ellenállásának a változása. Ez közvetlen indikátora a szimpatikus idegrendszeri arousalnak, más néven astresszválasz.
• Szívfrekvencia-variabilitás (HRV): A szívverések közötti időintervallum ingadozása, ami a vagus-tónus és a paraszimpatikus aktivitás mérőszáma.
• EMG (Elektromiográfia): Az izomfeszültség mikrováltozásai, amik gyakran állhatnak krónikus fájdalmak hátterében.

Mi a különbség a biofeedback és a neurofeedback között?

A köznyelvben gyakran keveredik ez a két fogalom, és van is közöttük némi átfedés, ugyanis a neurofeedback a biofeedback egy speciális, az agyi aktivitásra fókuszáló ága. Tehát a testi jelzéseken felül ezzel a módszerrel az agyi aktivitásunkról is kaphatunk információt. A visszacsatolás forrása az agy elektromos aktivitása, vagyis az alfa, béta, théta, delta agyhullámok mérése EEG (az elektroencephalográfia) készülékkel.

A különbség a két módszer között egyrészt a tanulási mechanizmus iránya, másrészt az, hogy különböző szinteken hat. A biofeedback tréningben a testünket tanítjuk, ami hatással lehet az agyi aktivitásunkra. A neurofeedback módszernél az agyunkat tanítjuk, ami kihatással lesz a testi jelzéseinkre.

Hogyan segíthetnek nekünk ezek az élettani paraméterek?

Az élettani paraméterek és agyhullámok mérését elsősorban diagnóziskor használják az orvostudományban, azonban a biofeedback módszer felhívta a figyelmet arra, hogy a gyógyításban és a prevencióban is fontos szerepet játszhat, ha ismerjük a testünk működését, funkcióit, jelzéseit.

Nézzünk meg két működési alapelvet, melyek segíthetnek ezen testi funkcióink megismerésében és szabályozásában. Az első az operáns kondícionálás, mely fogalom B.F. Skinner nevéhez fűződik, miszerint egy élőlény viselkedése megváltoztatható a viselkedést követő következmények (jutalmazás vagy büntetés) által. Biofeedback tréningkor a testi paraméterek mérése mellett láthatunk vagy hallhatunk jutalmazó ingereket. Például hallgathatunk zenét, nézhetünk sorozatot, filmet, egy képernyőn kirakózhatunk, vagy csak egyszerűen szemlélhetünk egy szép tájképet. Hogyha az agyunk és testünk a „fókuszált” állapotba kerül, a sorozat, kép vagy zene, amit nézel, élesebbé válik, míg a szétesett fókusz halk vagy megálló zenét, homályos képet eredményez. Az agyunk azonban szereti a tiszta jelet, ezért gyakorolja a fókuszált állapotot, hogy a bejövő ingerek rendezettek legyenek. Így rendeződhetnek az agyhullámok, a légzés, vagy a szívfrekvencia és megtaníthatjuk és létrehozhatjuk a szervezetünknek, mi az ideális működési állapotot.

A második működési alapelv pedig a neuroplaszticitás, vagyis agyi plaszticitás. Ez, az agy olyan képessége, mely során tapasztalatok, tanulás vagy környezeti hatások mentén képes szerkezetileg és funkcionálisan átszervezni önmagát. Régebben úgy gondolták, hogy az idegrendszer fejlődése a felnőttkor elején lezárul, azonban a modern idegtudomány bebizonyította, hogy az agyunk a halálunkig képes új neuronális kapcsolatokat létrehozni, a meglévőket pedig módosítani. A biofeedback szempontjából azért fontos ez az elv, mert megmutatja , hogy a neurofeedback nem csak tüneti kezelés lehet, hanem tartósan elérhet strukturális változást. A jutalmazás segítségével az agy megtanulja, melyik hálózatokat érdemes aktiválni, rendszeres tréning során pedig ezek a kapcsolódási pontok erősödhetnek. A neurofeedback segíthet még, hogy az alulműködő agyterületeket “bekapcsoljuk”, a rossz mintákat és a kóros kapcsolódásokat pedig leépítsük. Az alulműködés csökkentése nagyon fontos lehet például ADHD esetén, ilyenkor a figyelemért felelős prefrontális kéreg működik alul. Rossz minták esetén érdemes megemlíteni a krónikus szorongásért vagy a rögzült fájdalomérzetért felelős szinapszisokat, bár ezek egy korábbi élethelyzetben segítségünkre lehettek, most azonban jelentősen megnehezítik a mindennapjainkat, hiszen nincs már rá szükségünk, de automatikus működésük miatt nehéz őket felismerni és megszűntetni.

Mikor forduljunk ehhez a módszerhez?

Mindenképp fontos megjegyezni, hogy a biofeedback és neurofeedback, önálló módszerként nem hozhat bennünk nagy fokú változást, így csak kiegészítésként tekintünk rá pszichológiai és/vagy pszichiátriai, szomatikus orvoslási ellátás mellett. Hiszen pozitív eredmény, ha tudjuk például egy szorongást okozó helyzetben megfelelően szabályozni a testünket, agyunkat, de ha nem keressük meg a szorongásunk forrását, akkor az újra és újra vissza fog térni, akár erősebben megkeserítve ezzel a mindennapjainkat.

A biofeedback módszer segíthet a legtöbb olyan helyzetben, ahol az idegrendszer hosszas túlterheltség alatt áll. Ilyen például a migrén, krónikus stressz, fájadalom és ennek kezelése, hipertónia (magas vérnyomás), szorongás, pszichoszomatikus zavarok, koncentrációs és memória problémák. A neurofeedback pedig főként az idegrendszeri éretlenségből, eltérésből (alul- vagy túlműködés) adódó tüneti kezelésekben segíthet. Például ADHD, epilepszia, alvászavarok, gyermekkori impulzivitás vagy idegrendszer fejlődési elakadás. A módszerek a már meglévő tünetek és elváltozások enyhítésében illetve megszűntetésében segíthetnek, vagy akár prevenciós céllal is, fokozva a teljesítményünk. Evidence Based, vagyis bizonyítékokon alapuló orvoslási gyakorlatok kimutatták, hogy diákok, sportolók, vagy munkateljesítményüket fokozni vágyók is célcsoportjai lehetnek a biofeedbacknek.

Összefoglalva tehát a biofeedback nem meggyógyítja a testünket és az agyunkat, hanem lehetőséget adnak nekünk a tanulásra. A technológia csak a tükröt tartja, de a valódi munkát a tanulási folyamataink és az agy plaszticitásunk végzi el, lebontva a gátló tényezőket és új utakat építve a hatékonyabb működéshez.

Felhasznált irodalom, források:

• Marzbani, H., Marateb, H. R., & Mansourian, M. (2016). Neurofeedback: A Comprehensive Review on System Design, Methodology and Clinical Applications. Basic and Clinical Neuroscience.

• Schwartz, M. S., & Andrasik, F. (2017). Biofeedback: A Practitioner’s Guide.

• https://www.instagram.com/rovienneneurosync